Ha rákeresel a “tárhely” szóra, több mint 10 millió találatot kapsz. Valószínű, hogy csak az első néhány oldalt nézed meg, de még így is rengeteg információhoz jutsz a magyarországi tárhelyszolgáltatók szolgáltatásairól és árairól. Mi alapján érdemes az ajánlatokat összehasonlítani?

Az alábbi felsorolás megosztott tárhelyekre vonatkozik, melyek ideálisan lehetnek alacsony látogatottságú (napi pár száz látogató), vagy kevés terméket forgalmazó webáruház üzemeltetésekor. Nagyobb forgalmú honlap vagy több ezer termékes webshop esetén már inkább érdemes VPS (virtuális szerver) bérlésén gondolkodni.
Ár és érték aránya
A legfontosabb kérdés: ingyenes vagy fizetős? Ezt ki-ki döntse el igényeinek és pénztárcájának megfelelően, azonban érdemes szem előtt tartani, hogy céges honlap esetén nem szerencsés, ha látogatóink egy reklámokkal telezsúfolt, emiatt esetleg kicsit lassabban betöltődő honlapra érkeznek. Előfordulhat az is, hogy a reklámra kattintva elnavigálnak az oldalról, és azt is elfelejtik hogy létezik az honlapod. Végül pedig, az ingyenes tárhelyszolgáltatóknál nincs technikai segítségnyújtás és sok esetben olyan alapfunkciókat kapcsolnak ki (vagy tesznek fizetőssé) amelyek hiánya jelentősen megnehezítheti egy profi honlap publikálását. A továbbiakban fizetős tárhelyszolgáltatók kiválasztásában segítek neked, ha az összes pontot figyelembe veszed, kicsi a valószínűsége annak, hogy miután kifizeted az éves díjat és aktiválják a szolgáltatást, rájössz, hogy neked nem is erre van szükséged.
Szerver erőforrásai
Ha egy egyszerű, pár oldalas bemutatkozó weboldalban gondolkodsz, valószínűleg egy 500MB tárterületű megosztott tárhely is elegendő lesz. Ha már a céges levelezést is ezen a tárhelyen szeretnéd elhelyezni, akkor már érdemes legalább 2GB tárterületet bérelni. (Webshop üzemeltetése, többnyelvű honlap, illetve magas látogatószám esetén a rendelkezésre álló processzorok száma és a memória mennyisége sem mindegy. Legalább 1 processzormag és 1GB fizikai memória kell, ha gyors és stabil weboldalt szeretnél.)
Domain és aldomain
Nem mindegy a tárhelyen elhelyezhető domainek és aldomainek száma. Kezdetben valószínűleg egy honlapod lesz, később már elképzelhető, hogy több honlapot fogsz menedzselni. Nem túl kényelmes – és nem is gazdaságos – ha minden egyes honlaphoz külön tárhelyet bérelsz. Keress olyan szolgáltatót, aki a bérelt tárhelyen korlátlan domain/aldomain elhelyezését teszi lehetővé.
Emailek kezelése
Ha nem akarsz Google Workspace-t vagy Office 365-öt használni a céges levelezésekhez (bár én erősen ajánlom, hogy a levelezés és honlap ne egy szerveren legyen), nézd meg, hogy biztosítanak-e email postafiókot? Ha igen, hány darabot?
A céges email cím profizmust sugároz, többen néznek meg egy email-t ha a feladó pl. [email protected], mintha a levél a [email protected] címről érkezik.
“A tárhelyszolgáltató 3-5 email postafiókot biztosít, nagyszerű, én úgyis csak egyet használok!” – Most még. Lehet, hogy vállalkozásod szárnyra kap, alkalmazottakra lesz szükséged. Értékesítés, ügyfélszolgálat, szerviz, tanácsadás, könyvelés, rendelésfelvétel és még sorolhatnám; minden egyes alkalmazottadnak saját email cím kell. Ha pedig találsz olyan szolgáltatót, aki korlátlan számú email postafiókot biztosít felár nélkül, miért ne választanád őt?
Segítségnyújtás
Szerencsére a legtöbb szolgáltató már felismerte az ügyfelek elégedettségének fontosságát, ezért nem is az a kérdés, hogy tudsz-e valakitől segítséget kérni, hanem hogy esetleg még aznap válaszolnak, vagy csak egy hét múlva, a harmadik email után? Vadászni kell az elérhetőségeket a honlapon, vagy már a főoldalon, kiemelt helyen megtalálható a telefonszámuk és email címük?
Mielőtt szolgáltatót választasz, nézz körül a honlapján, ha találsz fórumot, tudásbázist, könnyen megtalálod az elérhetőségeiket, valószínűleg jó helyen jársz.
Mióta vannak a piacon?
Válassz olyan szolgáltatót, aki már több, mint 3 éve a piacon van. Valószínűleg már stabil ügyfélkört építettek és céljuk a piacszerzés, nem pedig az életben maradás. Az évek alatt megszerzett tapasztalat szintén fontos tényező.
Tipp: ha nincs kedved órákat tölteni az árlisták összehasonlításával, a Magyar Brands díjas Tárhely.eu szolgáltatásait ajánlom. Az ország legnagyobb (115+ szerver) tárhely szerverparkjával biztosítják az egyre nagyobb erőforrást és gyorsabb technológiát minden ügyfelüknek. 100.000 Ft értékű ajándékcsomagot adnak minden ügyfelüknek (hírlevélküldő, e-számlázó, hirdetési kuponok stb.). Limitálják egyre több szerverükön az egy szerverre kerülő tárhelyek számát, ezáltal biztosítva a villámgyors sebességet. Még egy jó hír: a KUPON5EE812775 kuponnal (a megrendelés folyamán kell megadni) 5% kedvezményt kapsz a számla végösszegéből.
Ha az angol nyelv nem okoz gondot, választhatsz nemzetközi tárhely szolgáltatót, mert többnyire nagyobb kapacitású, sok esetben korlátlan méretű tárhelyet biztosítanak korlátlan adatforgalommal megközelítőleg azonos áron, mint hazai versenytársaik. Ha nagyméretű videókat, képeket szeretnél a honlapodon keresztül megosztani, ebben az esetben jó választás lehet. Hátránya, hogy Magyarországról indított keresésekben rosszabbul teljesítenek mint a magyarországi szerverek.