Utoljára frissítve: 2021.09.23.

A weboldalak az internet talán legnagyobb találmányai.

  • 0-24 nyitva vannak, éjszaka is
  • Az év 365 napján elérhetőek, ráadásul emberi személyzet nélkül
  • Nem vonatkoznak rájuk a különböző mammut cégek felhasználási feltételei

Bármely más csatornán – legyen az például email, közösségi média vagy egy fórum – egy szűrőn kell átesnünk, például a Facebook algoritmusán, a Reddit felhasználási feltételein vagy a Gmail spamszűrőjén.

A weboldalunkon viszont lényegében azt teszünk közzé, amit csak szeretnénk.

Azonban van egy algoritmus, amely bizony óriási hatással van a weblapunk megtalálhatóságára – ez nem más, mint a Google.

Weboldal tervezés hibái

A keresőoptimalizálás az online marketing egyik legfontosabb területe, amelynek az a feladata, hogy a weboldal tartalmait megjelenítse a keresési találatokban, lehetőleg minél előkelőbb helyen.

Ehhez azonban úgy kell felépítenünk a honlapunk struktúráját, hogy az technikailag és tartalmilag is megfelelő legyen mind az emberek, mind pedig a robotok számára.

A weboldalak felépítése

Ahogy előbb említettem, amikor honlapot tervezünk, két fontos szempontra érdemes figyelni:

  • Technikai szempontok
  • Tartalmi szempontok

A technikai szempontok az olyan tulajdonságokat foglalják magukban, mint a weboldal gyorsasága, az átirányítások, vagy éppen a szerver válaszideje – tehát lényegében azok a faktorok tartoznak ide, amelyek a weboldalt működtetik, és többnyire a háttérben dolgoznak, láthathatlanul.

Ezzel szemben a tartalmi tulajdonságok már nem csak a robotok számára láthatóak, hanem az embereknek is – ide tartozik például az oldal használhatósága, a UI/UX, az olvashatósága, a vizuális struktúrája és hierarchiája, a multimédia, a reszponzivitás és gyakorlatilag minden olyan elem, ami információt közöl.

Cikkünk első részében azokat a technikai faktorokat fogjuk megvizsgálni, amelyek a legtöbb problémát szokták okozni egy weboldal megtervezésekor vagy újratervezésekor.

A következő részben pedig a tartalmi elemeket fogjuk megvizsgálni.

A weboldal (újra)tervezés technikai csapdái

Mikor weboldalt tervezünk, nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük az új trendeket – azt, hogy merre tart az internet.

Az okostelefonok megjelenésével például egyre többen kezdtek el mobilon böngészni, így a telefonos forgalom szép lassan átvette a számítógépes adatforgalom helyét.

Ezt a változást természetesen a legnagyobb tech cégek is lereagálták, és egyre nagyobb hangsúlyt kapott a mobilforgalom: a gyorsan betöltődő, kevés adatforgalmat igénylő, kis képernyőn is jól olvasható weboldalak.

Ehhez kapcsolódik a három legnagyobb hiba, amelyet a weboldal újratervezéskor a honlaptulajdonosok elkövetnek.

Mobile-first figyelmen kívül hagyása

A Google néhány éve hivatalosan is bejelentette a “mobile-first” elvet, miszerint a mobil lesz az alapértelmezett nézet a keresőrobotjai számára, elsődlegesen ezen keresztül fogják vizsgálni a weboldalak működését és teljesítményét.

Amennyiben tehát weboldal tervezés vagy újratervezés előtt állsz, ne az asztali gépekre szabd a honlapot, hanem a telefonokra!

  • Legyenek jól láthatóak a szövegek, képek
  • Legyenek könnyen kattinthatóak a gombok, linkek
  • Férjenek ki a kis képernyőre is a különböző vizuális elemek

Ezek a faktorok különösen fontosak akkor, ha a weboldalon túlsúlyban van a vizuális tartalom – például ha az otthonunkról vagy kertünkről van szó.

Emellett arra is nagyon fontos figyelni, hogy – bár ennek ma már triviálisnak kellene lennie – a weboldal reszponzív legyen: ugyanolyan jól kell működnie minden kijelzőméreten és eszköztípuson.

Amennyiben egy oldal mobilbarátságát szeretnénk megvizsgálni, nincs más dolgunk, mint:

  1. Megnyitjuk a Google saját eszközét, a Mobile-Friendly Testet
  2. Bemásoljuk az oldalunk URL-jét – a példánkban ez nem más, mint: https://pantonia.hu/
  3. Megkapjuk az eredményt!

Amennyiben az oldal mobilbarát, ezt fogjuk látni:

Weboldal készítés hibák

Weboldal sebesség

Egy weblap sebessége szintén két faktortól függ: 

  • A tartalmi elemek megfelelő optimalizálásától
  • A kódstruktúra megfelelő kialakításától

Ahhoz, hogy a weboldal sebességét meghatározzuk, nem elég, ha saját szemmel, csupán “érzésre” vizsgáljuk meg – inkább vegyük igénybe ismét a Google segítségét.

  1. Nyissuk meg a Google saját eszközét, a PageSpeed Insightsot
  2. Másoljuk be az oldal URL-jét – a példánkban ez nem más, mint: https://usamedical.hu/
  3. Elemezzük ki az eredményt

Az USA Medical esetében láthatjuk, hogy egy nagyon jól összerakott oldalról van szó, remek pontszámmal. Ám ha tovább szeretnénk javítani, és meg szeretnénk közelíteni a 100-as pontszámot, akkor a két faktor közül inkább a tartalmak optimalizálására érdemes ráfeküdni.

SEO hibák

Indexálás

Szomorú, de sajnos nagyon gyakori eset, hogy a weboldal tulajdonosok “noindex”-re állítják a tartalmaikat, ami azt a jelet küldi a Google keresőrobotjainak, hogy ne foglalkozzanak az adott oldallal.

A “noindex” egy nagyon hasznos funkció, amennyiben megfelelően használják, ám kezdőknek semmiféleképpen nem ajánlott, ha nem akarják lenullázni az organikus forgalmukat.

A “noindex”-ből eredő problémák sajnos igen fájdalmasak tudnak lenni, főleg egy nagy organikus forgalommal rendelkező weboldal esetében – ám szerencsére könnyen orvosolható, hiszen csak át kell állítani az aloldalakat, tartalmakat és cikkeket “noindex”-ről, és máris megkezdődik az indexálás.

Konklúzió

A weboldalak az internet talán legjobb találmányai, ám ahhoz, hogy ki tudjuk használni a bennük rejlő potenciált, bizony érteni kell hozzájuk.

A hozzáértés magában foglalja mind a technikai, mind pedig a tartalmi elemekkel történő műveleteket, ezért ha weboldal specialistát keresel, célszerű olyat választani, akinek a saját oldala és a referenciamunkái technikailag és tartalmilag is rendben vannak. 

Ebben a cikkben megmutattuk, hogy melyek azok a technikai csapdák, amikbe a legtöbben beleszaladnak – a második részben pedig következzen a tartalmi oldal!
Amennyiben pedig egy olyan szakembert keresel, aki mindkét területen jártas: ismerkedjünk meg!

Tetszett a cikk? Oszd meg gyorsan mással is!